Nagy Károlyné gondolatai a közösségformálásról
Településünk kulturális életében központi jelentőségűek a már hagyományteremtő, hagyományőrző célzattal működő rendezvényeink, - a falunap, szüreti mulatság, nőnap, vagy egyéb ünnepi eseményekhez kötődő műsoraink, pl. Karácsonyi műsor -, amelyek „kicsiket-nagyokat” egyaránt megmozgatnak. Ezenkívül számos iskolai, óvodai programnak adunk helyet. A kulturális élet pezsgése, egyben a közösségformálás útja is. A segítő kezek összefogásában rejlik a közösséggé formálódás ereje, már az előkészületek által átélve az együttes élmény, a közösségi élmény, az „alkotás” érzésének örömét.
Egy-egy műsor előtt kitartóan, lelkesen, fáradhatatlanul próbálnak, készülnek a szereplők. A szervezés nagy háttérmunkát, együttműködést kíván meg, hisz ezen múlik a rendezvény sikere.
Kilenc éves munkánk legnagyobb eredménye hogy a jól működő civil szervezetek a település önkormányzatával karöltve, folyamatos programokat biztosítanak a településen élőknek. Közösségi rendezvényeink kulturális eseménnyé nőve képviselik a falu kultúráját.
Augusztusban ismételten megrendezésre kerülő falunapunk célja a szórakozáson kívül az együvétartozás megélése, nemcsak a faluban élő lakosságot érintően, hanem a településre visszalátogatók és a környező falvakban élők számára is.
Fontosnak tartom a közösségi, kulturális hagyományok ápolását. Örömmel tölt el, hogy ez még sokaknak fontos, hiszen ha nem így lenne egyedül maradnék, nem találnék követőkre.
Óriási értékét településünknek magunkban is kell keresnünk, mert műsoraink páratlan együttműködés, összefogás, összetartozás érzés iránti igényről is árulkodnak. Ez megnyilvánulhat egy jól átmulatott éjszakában, jól eltöltött délutánban, de olykor sok embert megmozgató fahordásban, egymást kölcsönösen segítő szüreti, szőlő munkákban
A fent leírtak miatt érzelmek motiválják munkámat, jóllehet nem mindig van azonnali megtérülés, egy-egy műsor sikerességét tekintve eltérőek lehetnek a vélemények.
Az évek óta jól működő programok megtartásán túl, fontosnak tartom tovább segíteni a civil szervezetek tevékenységét - a már meglévő csoportok, klubok mellett -, újabb öntevékeny művészeti csoportok létrejöttének elősegítését.
Továbbra is nyitott vagyok a lakossággal összefogva, bármely jó ötlet megszervezésére, megvalósítására.
Akik lemaradtak volna a Mindenki Karácsonya rendezvényről, itt olvashatják a köszöntőket, valamint a részletes programot:
Nagy Károly alpolgármester köszöntője
Tóth Csaba polgármester úr hivatalos távolléte miatt nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy ezen a szép napon sok szeretettel köszöntsem Lesenceistvánd lakosságát.
A karácsonyra való készülődés napjaiban mindenre szeretnénk több időt fordítani. A várva várt szentestén a lángok mindannyiunkért égnek, képzeletben körénk gyűlnek szeretteink, barátaink, rég elfeledett hozzátartozóink.
Akármilyen fenyőfa díszítse is lakhelyünket, az édes fészek melegébe mindig visszavágyunk.
Karácsony Jézus születésnapja és a szeretet ünnepe.
A szeretet a legdemokratikusabb érzés, aki ezt az érzést birtokolja, annak esélye van a boldogságra.
„Bármilyen okos és tehetséges vagyok, ha nincs bennem szeretet, semmi vagyok”- írja Szent Pál a Korinthusiakhoz küldött első levelében.
„A szeretet türelmes, jóságos, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.”
Mindannyian tudjuk, hogy néha nem vagyunk képesek megfelelni ezen normáknak.
Itt kérem türelmüket és megértésüket, ha időnként olyan határozatokat, rendeleteket alkotunk, amelyek a lakosságnak nem a legkedvezőbbek, de ezek meghozatalában bennünket is a felülről jövő jogszabályok köteleznek.
Higgyék el döntéseinket mindig a jó szándék, és az itt élő közösség hosszú távú lehetőségeinek javítása vezérli.
Jó érzéssel tölt el, és büszkék lehetünk, hogy ilyen szépen és igényesen felújított és kibővített kultúrházban rendezhetjük karácsonyi ünnepségünket.
A felújított kultúrház ünnepélyes keretek között történő átadását jövő év elejére tervezzük.
Bárhol is legyünk a szeretet ünnepén, gondolatban hazavándorol csapongó lelkünk, újra otthon vagyunk szeretteinkkel, és gyertyák fényeiben kívánunk egymásnak meghitt, békés boldog karácsonyt.
Lesenceistvánd képviselő testülete, a polgármester úr és a magam nevében kívánok Önöknek áldott, békés szeretetteljes karácsonyi ünnepeket, nagyon jó egészséget és örömteli boldog új évet.
Nagy Károly alpolgármester
Mindenki Karácsonya 2008
Szeretettel és tisztelettel köszöntök a kedves megjelenteket Mindenki Karácsonya rendezvényünkön Ismét eltelt egy év. Már csak néhány nap és beköszönt a Karácsony szent ünnepe. Az elmúlt hetek gondolom sokunknak lázas készülődésben teltek. Aprólékos körültekintéssel beszereztük ajándékainkat, amivel szeretteinket lepjük majd meg. A mindennapos problémák, munkahelyi gondok kellemetlenségei se kíméltek bennünket. De mindez elhalványul, amikor kigyúlnak majd a fények. Ünneplőben, meghitten, kissé megilletődve vesszük körbe a fát családunk körében. Meghatódunk, meglepetten nézünk a semmibe. Szemeink könnytől csillognak,s mi azzal birkózunk, hogy kendőzzük el azokat. Megtalálják szabadulásuk útját. Ilyenkor ünneplőbe öltöztetjük lelkünket is, megcsendesül bennünk és körülöttünk a világ. Ilyenkor jobban figyelünk egymásra, családunkra, környezetünkre, s talán magunkra is a világban. Gondoljunk eltávozott és mellettünk álló szeretteinkre Jussanak eszünkbe távoli rokonok, régi barátok, gondoljunk a nehéz sorsúakra, az egyedül élőkre, a nélkülözőkre és azokra az idősekre, akiknek nincs családjuk. Őrizzük meg a Karácsony fényét, hangulatát ebben az elanyagiasodott, rohanó világban. Fogadjuk a karácsonyi ünnep ajándékát, amiből mindenki egyformán részesülhet. Ez nem más, mint a szeretet.Hisz a szeretet semmit és senkit nem zár ki, hanem mindent és mindenkit összefog. A Művelődési Ház szervezésében ezen gondolatok jegyében készültünk a mai estére,a település vezetésével, a faluban élő pedagógusokkal és civil szervezetekkel összefogva. Kérem fogadják műsorunkat szeretettel.
A Települési Önkormányzat nevében felkérem Nagy Károly alpolgármester urat, mondja el ünnepi köszöntőjét.
A Cserkészcsapat előadásában Betlehemi játékot láthatunk.
Süle Fanni és Olasz Ramóna karácsonyi modern tánc
Óvodások karácsonyi verscsokra
A helyi fiatalok előadásában kéményseprős tánc következik
Karácsonynak angyala c. verset Moór Lászlóné a helyi Vöröskereszt Szervezet tagjának az előadásában hallhatjuk
Következő műsorszámunkban egy testvérpárost láthatnak. Lőrinczi Mónika és Lőrinczi Ildikó nemrég költöztek Lesenceistvándra és szívesen jönnek közénk, vesznek részt településünk kulturális életében. A lányokat láthattuk szüreti felvonuláskor, de szerepeltek, a Bp. TV zenés műsorában háttértáncosként is.
A 12 hónap c. jelenet következik, melyet általános iskolás gyermekek adnak elő.
November óta gyermekek és felnőttek részére Sinay Ágnes tánctanár vezetésével társastánc-oktatás folyik a kultúrházban. A gyermekek nagy örömmel készülve adnak ízelítőt az eddig tanultakból.
A négy gyertya rövid, megható történetét a helyi pedagógusok adják elő.
Ismét táncot láthatunk ifjú tánccsoportunk előadásában, bár a lányok, mint láthattuk, szinte valamennyi műsor aktív résztvevői.
A Nyugdíjas Énekkar előadásában karácsonyi dalokat hallhatunk.
Utolsó műsorszámunk után engedjék meg, hogy Lesenceistvánd Önkormányzata, a szervezők, a szereplők és magam nevében kívánjak Önöknek meghitt, békés Karácsonyi ünnepeket ,boldog új évet
Ünnepi műsorunknak szeretnénk, ha valamennyien szereplői lennének. Gyertyák és csillagszórók káprázatos fényében, kérem álljanak fel és csendüljön fel a dal, énekeljük el együtt a Mennyből az angyalt.